Kovászna megye – 305 ezer euróval több pénz a látogatási központra
Már három héten belül eldőlhet a Rétyi Nyír és az Uzon – Szentivánlaborfalvi Tavak Látogatási Központ létesítéséről szóló pályázat sorsa – jelentette be Demeter János, Kovászna Megye Tanácsának alelnöke.
A január 21-én, csütörtökön tartott rendkívüli tanácsülésen a megyei önkormányzati testület egyöntetűen támogatta a látogatási központ projektjének módosítását. Az Európai Unió Környezetvédelmi Operacionális Programjából finanszírozott pályázat leadási határideje január 25. Mint ismeretes, Kovászna Megye Tanácsa az elmúlt év során több döntéssel is támogatta a látogatási központ létesítését, ezen határozatok módosítását azonban a pályázási feltételek megváltozása tette szükségessé.
A központ létrehozásához szükséges környezeti hatástanulmány értelmében módosult az ingatlan ivóvíz ellátásáról, illetve szennyvízének elvezetéséről gondoskodó rendszer terve. Az eredeti elképzelés szerint a vízellátásról saját kút, a szennyvízről pedig saját ülepítő gondoskodott volna. Az ingatlan azonban természetvédelmi övezetben helyezkedik majd el ezért, a környezetvédelmi szempontokat figyelembe véve, Kovászna Megye Tanács úgy döntött, hogy Réty község víz és csatornahálózatára csatlakoztatják a központot. A beruházás értéke ezzel 305 ezer euróval nő, amelyet Európai Uniós forrásokból állnak. Újdonság a természeti értékeket bemutató kiállítás kibővítésének terve is, amely interaktív módon, modern technikai felszerelések segítségével nyújtana teljes képet a védett övezet és Kovászna megye élővilágáról is.
2010. január 21. http://erdely.ma |